A DiamonDance Tánciskola legfőbb célja a latin és standard társastáncok alapjainak megtanítása, amivel később akár versenyeken is indulhatnak. Aki hozzánk iratkozik be, a társastánc tanfolyamok ideje alatt elsajátít egy magabiztos mozgáskultúrát, önbizalomra tesz szert, amire az élet területén is nagy szükségünk van. Ezenkívül céljaink között szerepel, hogy a tánciskola tanulóinál kialakuljon a helyes testtartást, az ízületek és izmok megfelelő állapotba kerüljenek (az esetlegesen kialakult gerincferdüléseket is megpróbáljuk javítani), ezáltal javul az ember kiállása is, ami viszont a magabiztosságra van jó hatással. Diákjaink a következő változásokról számoltak be már a társastánc kezdő kurzus után: tánc és mozgás szeretetének és jobb közérzet kialakulása, koncentráció növekedése, az élet egyéb területein sikerek elérése.
A tánciskolában a legismertebb társastáncok alapjait tanulhatjátok meg. A kezdő társastánc csoportban 4 tánc alapjait sajátíthatjátok el, majd ezek számát növeljük a csoport előrehaladtával 1 vagy 2 újabb társastánc bevezetésével, illetve az addig megtanult társastáncok elmélyítésével. Megfelelő kitartással és lelkesedéssel pedig 1,5–2 év alatt bárkiből olyan táncost faragunk, aki akár táncversenyeken is indulhat, akár hobbi versenytánc, akár osztályos (hivatalos) versenytánc kategóriában. Hiszünk abban, hogy a tánc szeretete nem életkor függő, ezért 3 éves kortól 99 éves korig bárki jelentkezhet, a DiamonDance Tánciskola szeretettel várja. Fellépésekre a hobbi 2 illetve a versenytánc-előkészítő csoportból küldünk embereket: a versenytánc-előkészítő csoportból egyéni fellépésekre, a hobbi 2-ből inkább csoportos fellépésekre.
Budapest több helyszínén indítunk társastánc tanfolyamot a következő szinteken:
-
Kezdő: Rumba, Cha-cha-cha, Jive, Angol keringő
-
Középhaladó: + Bécsi keringő
-
Haladó: + Tangó
-
Hobbi: + Samba, Quickstep
A tanfolyamok időtartama 12-20 óra/kurzus, a kategóriáktól függően. Az órák jó hangulatban telnek, próbáljuk a különböző korosztályokat egy turnusba csoportosítani, így alakítva ki egy vidám, táncos közösséget. Célunk nem egy konkrét táncsor megtanítása, hanem, hogy bárhol bármikor, bárkivel tudjatok táncolni.
A DiamonDance Tánciskola célja, hogy Magyarországon az első olyan tánciskola (nem táncklub) legyen, ahol a teljesen kezdőkből 1,5 év alatt eredményes hobbi vagy versenytáncosokat nevelnek.
NEM KOREOGRÁFIÁKAT, HANEM HASZNÁLHATÓ TÁNCTUDÁST ADUNK!
tánc, táncoktatás, tánctanítás, tánccsoport, tánccsoportok, táncsport, tánciskola, társastánc, társastánc csoport,társastánc csoportok, tánciskolai bérlet, tánciskola szintek, kezdő társastánc csoport, társastánc koreográfia, társastánc koreográfiák, versenytánc, hobbi versenytánc, osztályos versenytánc, versenytánc koreográfia, versenytánc koreográfiák, társastánc és versenytánc oktatás, táncklub, társastánc magánóra, társastánc magánórák, versenytánc magánóra, versenytánc magánórák, szalagavató, szalagavató tánc, szalagavató táncoktatás, szalagavató tánctanítás, szalagavató koreográfia, szalagavató koreográfiák, tánctanár, táncoktató, DiamonDance Tánciskola, tanc, tancoktatas, tanctanitas, tanccsoport, tanccsoportok, tancsport, tanciskola, tarsastanc, tarsastanc csoport, tarsastanc csoportok, tanciskolai berlet, tanciskola szintek, kezdo tarsastanc csoport, tarsastanc koreografia, tarsastanc koreografiak, versenytanc, hobbi versenytanc, osztalyos versenytanc, versenytanc koreografia, versenytanc koreografiak, tarsastanc es versenytanc oktatas, tancklub, tarsastanc maganora, versenytanc maganora, szalagavato, szalagavato tanc, szalagavato tancoktatas, szalagavato tanctanitas, szalagavato koreografia, tanctanar, tancoktato, DiamonDance Tanciskola, 2010